4 résztvevő – 1 előadás – 1 élőműtét A fogmű átadására 2018.10.05-én 14.30 órakor kerül sor!!!
4 főben maximáltuk a résztvevők számát, hogy mindannyian, lehetőleg mindent láthassanak, hogy bátran kérdezhessenek, hogy kellemesen és kényelmesen elférjünk az előadás és a műtét során.
A műtéti páciens esetéhez kapcsolódó 1 órás előadással kezdődik a délután, melyben áttekintjük a megoldandó probléma anatómiai és patofiziológiai hátterét, megoldási lehetőségeit, fókuszálva a bemutatandó műtéti technikára. Részletesen bemutatjuk az aznapi eset kiindulási fotóit, előkezelésének történetét és a radiológiai vizsgálatok eredményeit.
Rövid frissítő és kávészünet után, ameddig a páciensnél hat az anesztézia és a műtéti team felkészül, minden részvevőt beinvitálunk a műtőhelységbe, ahol direkt rálátásban, valamint a műtéti kivetítésnek köszönhetően nagyobb nagyításban is lehet követni a műtét menetét.
Véleményünk szerint ez egy exkluzív lehetőség arra, hogy egy műtéttechnikát alaposan körül járjunk, megmutassuk a műtéttel kapcsolatos apró lépéseket, valamint megismerjük a témával kapcsolatos nemzetközi irodalmat, valamint a saját tapasztalatainkat is.
Kezdés időpontja | 2018.10.04 08:30 |
Képzés vége | 2018.10.04 13:00 |
Képzésre regisztrálók száma (maximum) | 3 |
Képzés ára | 98 000 Ft |
Helyszín | Parodont Fogorvosi Rendelő |
E-mail: info@dentalent.hu | |
Telefon: +36 30 2239140 | |
Cím: 1072 Budapest, Dob u. 52. Első emelet 1. (20-as kapukód) | |
Facebook: Dentalent |
ÁSZF | Adatvédelmi tájékoztató | Impresszum | Honlap használati feltételek
Dentalent 2017 | Minden jog fenntartva | Készítette - Mezőberényi Krisztina